Visszaélés-bejelentés, avagy right to speak? Kötelezettség vagy lehetőség?

Hatályba lépett a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvény, azaz a whistleblowing act az egész Európai Unió, így Magyarország területén is.

Mit is jelent ez?

Azt, hogy ismét valamiben egységesebb, civilizáltabb módon „kell” eljárnunk – vagy aki látja benne a lehetőséget és nem csak a törvényi megfelelőséget – „lehet” eljárnunk az emberi jogok és emberi méltóság érvényesülésének biztosítása érdekében.

Biztos mindenki érezte már a tehetetlenség dühét vagy a hallgatás fájdalmát akkor, amikor rossz tárgyalási pozícióját, alárendeltségét, kiszolgáltatott helyzetét kihasználva visszaéltek a kárára, semmibe vették, kinevették, elhallgattatták. A visszaélés-bejelentés rendszere mindezt nem oldja meg, nem erőből akar igazságot tenni, viszont megadja a megoldás első lépéséhez szükséges lehetőséget, a panasz, vagy más szóval a bejelentés megtételének, azaz a beszéd lehetőségének garanciáit.

A Me Too mozgalom is azzal indult, hogy végre mertünk beszélni, sérelmeinket elő mertük adni. A whistleblowing ugyanerről szól, sőt több is ennél, mivel az anonimitás és független kivizsgáló személy által olyan garanciákat tartalmaz a bejelentő személy védelmében, amely páratlan és egyedi.

Ahogy a legtöbb nemzetközi vállalat a whistleblowing hatályba lépését megelőzően megkezdte a „right to speek” felületének kiépítését egyértelmű, hogy erre nemcsak bejelentő oldalon, hanem a vállalkozások között is igény van, akár külső törvényi kényszer nélkül is, az önszabályozás keretében.

Ezt a pozitív és előremutató folyamatot erősíti és gyorsítja fel az új törvény, így érdemes élni vele és annak előnyeit szem előtt tartva az bevezetni és a mindennapok során a vállalati kultúra, értékrend és HR részévé tenni.

Reporting Zrt. ehhez a folyamathoz kíván hozzájárulni és megadni a vállalkozások részére minden szükséges és teljeskörű támogatást.

Tájékozódjon szolgáltatásainkról és tudjon meg rólunk többet: www.reportingzrt.hu